|
International students about NIH
Az NIH egyike a sok sport népfőiskolának Észak Dániában. Egy kis városban , Bronderslevben, csendes és nyugodt környezetben helyezkedik el. A sportolási lehetőségek mellett sok más egyéb tevékenységgel színesítik meg az itt létet.
Én tavasszal pályáztam meg az ösztöndíjat az őszi szemeszterre. Maga a jelentkezés nem kívánt különösebb folyamatot, egy önéletrajzot kell elküldeni magadról és az érdeklődési köreidről. Ebben a szemeszterben 90 diák volt, többek között dánok, de voltak norvégok, grönlandiak, feriszigetekiek és izlandiak is. Ebből mi 10 en jártunk a nemzetközi osztályba a világ összes részéről. Ami eltér a nemzetközieknek a többiektől, hogy egy héten háromszor volt külön óránk, amiken megismerkedtünk egymás kultúrájával, prezentációkat készítettünk, kirándultunk és megszerveztünk egy egész napos programot a többi diáknak. Ettől eltekintve teljes mértékben megegyezik a program a többiekével.
A diákok nagyon érdeklődőek voltak velünk kapcsolatban és nem jelentett problémát a beilleszkedés. Nagy százalékban jól beszélnek angolul, akik meg nem azzal is könnyen meg lehet értetni magad. Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a csapat építésre és a játékos programokra. A programok közé tartozott egy, egy hetes Franciaországi kirándulás is Charmonixbe, ahol minden nap más extrém sportot próbáltunk ki : mountembike, rafting, sziklamászás, gleccser kurzus és kirándulások.
Magyarországon nincsenek ilyen típusú iskolák, de itt Dániában eléggé elterjedt, hogy érettségi után egy két évet ilyen jellegű intézményekben töltenek el. A diákok között vannak professzionális sportolók és vannak, akik szimplán kedvelik a különböző sportokat. Minden fajta erősségű és kondíciójú diák megtalálható itt.
Én az itt tartózkodásom alatt nagyon sokat tanultam a különböző kultúrákról, emberekről és magamról. Persze rengeteg új dolgot is kipróbálhattam, amit eddig nem tettem meg. Ezt és az ehhez hasonló népiskolákat azoknak ajánlom, akik élvezetet találnak a sportolásban, nyitottak más kultúrák és emberek megismerésére, szeretik a kihívásokat, és akik szívesen vesznek részt játékos feladatokban. Én nagyon örülök, hogy részt vehettem az NIH iskola életében, és biztos vagyok benne, hogy pozitív hatással lesz a későbbi életemre.
Szender Judit
2009.12.13 |